Masszázs Budapesten logo
Masszőr,masszázs budapesten

TÁMOGATÓINK:

ADS logo
NMA logo





Hírlevél



Feliratkozás után ellenőrizd spam mappád, mert a megerősítő levél olykor elkallódik a levélszemetek között!


Masszázs Budapesten
Demeter Viktor gyógymasszőr

Demeter Viktor - gyógymasszőr:



Én, Demeter Viktor, aki meglehet, hogy leendő masszőröd leszek, 1986 március 8-án születtem, Budapesten. A nőnapot éppen ezért általában nem tartom meg, ugyanakkor 2011-ben pl. akciós masszázs lehetőségét ajándékoztam a hölgyeknek, és persze tegyük hozzá, hogy több mint egy hétig. Koraszülöttségem okán vakultam meg. Kis megszakításokkal elmondhatom, hogy tősgyökeres újpesti vagyok, ez közre is játszott abban, hogy Újpesten található a masszázs szalon. Általános iskolai tanulmányaim a Vakok Általános Iskolájában kezdődtek, majd Újpesten - az akkor még - Bajza Utcai Általános Iskolában folytatódtak.

Ezt követően a Könyves Kálmán Gimnázium diákja voltam, ahol 2005 júniusában sikeres érettségi vizsgát tettem. Ekkor éltem meg első kudarcomat, hiszen egyik megjelölt egyetemre sem nyertem felvételt. Magyar és pszichológia szakok helyett így kezdődött el gyógymasszőr képzésem, melyet a Bázis Oktatási Központban szereztem meg 2006-ban.

Kiskoromtól masszírozgattam anyukámat, persze gyermeki szeretettel és hozzáértés nélkül. Ettől kezdve viszont, már láttam a masszőr munkájának szépségét, értettem a masszázs lényegét és jelentőségét. Gyakorlati oktatásom alatt ráébredtem, hogy élvezem az emberekkel való törődést, és így a masszázs mint tevékenység már nem volt és nem lett egy fárasztó cselekvéssor az életemben. 2006-ban tehát - amikor a bizonyítvány már a birtokomba került - elköltöztem egy rövid időre Újpestről és a Galérius Fürdőben kezdtem dolgozni, Szabadifürdőn, a Balaton szomszédságában. Meg voltak ennek az időnek a szépségei. Kiderülhetett pl. számomra, hogy a masszőr munkája nem csupán beteg emberek kezelése, hiszen kifejezetten nagy számban felfrissülni, kikapcsolódni érkeztek a vendégek. Rövid ott tartózkodásom után visszatértem otthonomba, nonprofit ügyintézőnek tanultam a Szolnoki Főiskola felnőttképzésében résztvéve.


Demeter Viktor


Eközben dolgoztam az Ability Park munkatársaként, majd Újpesten erősítettem egy masszázs szalon népes táborát - foglalkozásomnak megfelelően masszőr munkatársként -. Itt szokhattam meg igazán azt, hogy nem egészségügyi problémákkal találkozik csupán az ember, hogy a masszőr feladata egy jó beszélgetés is, a megértő hallgatás is. A masszázs a testnek és a léleknek, ugyanakkor a szellemnek is ad valamit ha a két szereplő a masszőr és a masszírozott fél egyre inkább egymásra talál. Ezt követően a - korábban Újpesten működő - Vitality masszázs szalon értékesítője lettem. Jól olvasod, ott nem masszőr munkakörben ténykedtem! Telemarketingesként - a masszázs eladási próbálkozásaim során - rá kellett jönnöm, hogy nem tudom rátukmálni az emberekre azt, amit én magam szeretek kapni és adni egyaránt.

Úgy gondolom, hogy valaki vagy eljár és igényli a masszázs szolgáltatást, kiválaszt magának egy masszőr szolgáltatót akiben megbízik, akivel jól érzi magát, vagy távol tartja magát az ilyes fajta foglalatosságtól. A masszázs iránti igényt mindenki magában érzi, nem lehet belebeszélni az emberekbe, mint egy biztosítást vagy valami termékvásárlást. Persze masszőr munkám során fontos megismertetnem, mit tartanék célravezetőnek kezelésként, és így - kifejezetten korrekt módon - el is mondom minden vendégemnek, hogy miként javaslom a masszázs szolgáltatás igénybevételét. Tanulmányaimat eközben kissé félre siklott próbálkozások tarkították, 2009-ben a Szent István Egyetemen andragógiát hallgattam kis ideig, majd 2010 februárjában a Tomori Pál Főiskola reklámszervező szakmenedzser képzésébe kezdtem.

2010 januárjában megházasodtam, és elmondható, hogy a masszázs a párkapcsolatomban is meg-meg jelent és jelenik mai napig... Innen - a befejezés helyett - az Aegon Magyarország Pénztárszolgáltató ZRT. munkatársa lettem egészen 2011 májusáig. Itt már kicsivel jobban ment az értékesítés, nem masszázs termékeket kellett eladnom! Eközben persze masszíroztam egy-egy embert, de nem a masszázs volt a fő iránya életemnek. 2011 júniusára viszont készen álltam és megnyitottuk az Újpesti masszázs szalont, melyet mai napig működtetünk. Mint minden szakmában, ebben is kell a fejlődés és a tanulás, így folyamatos továbbképzések következtek a 2012-es évben. A Nemzetközi masszázs Akadémia szervezésében alakformáló, aromaolajos és kismama masszőr képesítéseket szereztem, és még jónéhány tervem van a masszázs minél szélesebb körben történő alkalmazásához szükséges képesítések megszerzése tekintetében. Ezek voltak tehát életem állomásai, melyekbe ha bepillantottál, talán kicsit jobban megismertél még mielőtt kezeim közé feküdnél és mint masszőr dolgozni kezdenék Veled.

Ha szeretnél kicsit többet és mást olvasni tőlem és rólam, a masszőr munkán kívüli, masszázs szolgáltatásssal nem nagy összefüggésben, látogasd meg blogom a Vakinfó oldalán.